Annyi minimális talajművelésre alapozott növénytermesztési technológia létezik, ahány gazdaság alkalmazza ezeket. Mindazonáltal a szántás elhagyása az egyik stabil összetevő, ami azt jelenti, hogy nincs talajforgatás és nem keverednek a talajrétegek. A „min-till” technológiák alternatív magágy-előkészítési módszereket alkalmaznak, különböző mélységben, intenzitással és gyakorisággal megművelve a talajt. A minimális talajműveléshez megfelelő eszközök és az alapvető munkafázisok.
A minimális talajművelésre alkalmas eszközök
A talaj típusától, tömörödöttségétől és a vetésre kerülő kultúrától függően a gazdálkodók a minimális talajművelési technológiák széles kínálatából válogathatnak:
- Talajlazítás, 20–40 cm-es mélységben, a talajszerkezet javítása érdekében. A talajlazítók a talajrétegek rombolása vagy keverése nélkül lazítják a talajt.
- Szántást helyettesítő módszerek, 12–25 cm-es mélységben, az előzővel azonos céllal.
- „Strip-till” vagy sávos művelés, 5–25 cm-es mélységben, kizárólag a vetés sávjában végzett talajművelés és magágykészítés.
- Magágykészítés sekélyműveléssel, 2-15 cm mélyen. Különböző eszközök használhatók: tarlóművelő kultivátorok kapákkal, tárcsákkal vagy vegyesen szerelve, illetve boronák stb.
A minimális talajműveléssel összekapcsolódó agronómiai technológiák
Gyomirtás a minimális talajművelés mellett
A minimális talajművelésben a mechanikai gyomirtás javasolt (gyomkelesztést követően). Ekkor az a cél, hogy elősegítsük a gyomok kelését, majd mechanikai vagy vegyszeres úton megsemmisítjük a kikelt gyomokat, csökkentve a talaj gyommagkészletét. Felszívódó herbicid, például glifozát is gyakran használatos erre a célra. Mindazonáltal a gyomok elpusztítására a mechanikai módszerek is alkalmasak. A minimális talajművelésben a főnövényhez kapcsolódó gyomok fejlődési ciklusát egy másik módon is meg lehet törni: vetésforgó alkalmazásával. A gazdálkodók több növényfajt alkalmaznak a vetésforgóban, és úgy határozzák meg a vetésforgó növényborításos szakaszainak hosszát, hogy az ne kedvezzen a gyomok számára.
Takarónövények kezelése
A takarónövények szerves anyaggal és tápanyaggal dúsítják a talajt, és javítják a talajszerkezetet. A takarónövény megválasztása különböző agronómiai és munkaszervezési feltételektől függ. A legáltalánosabban alkalmazott fajok a következők: egyszikűek, pillangósok (borsó, here, bükköny), keresztesvirágúak (retek, tarlórépa, mustár stb.) vagy borágófélék (facélia). Tanácsos 3–4 fajt keverni, amely legalább egy pillangóst is tartalmaz, a nitrogénéhség megelőzése érdekében. A vetést történhet a főnövény betakarításával egy időben, műtrágyaszóróval szórva vetve, tarlóművelő kultivátorra szerelt aprómagvetővel, esetleg direktvetéssel vagy hagyományos vetőgéppel. A növényeket a fagy beálltakor henger, talajművelő eszköz vagy szárzúzó segítségével pusztítják el.
Minimális talajművelésre alapozott vetés
A főnövény vetése vagy az előző kultúra növénymaradványaira, vagy a takarónövényre történik. Mindkét esetben meg kell tisztítani a vetés vonalát, hogy biztosított legyen a jó talaj-mag érintkezés. A növénymaradványok lebomlásának elősegítésére használható szárzúzó is, amelyet sekélyművelésnek kell követnie. A főnövény vethető közvetlenül a szármaradványokra is, amennyiben a vetőgép képes megtisztítani a vetés vonalában a talajt. A minimális művelésben használatos vetőgépek skálája a hagyományos vetőgépektől a direktvető gépekig terjed, és speciális, a minimális művelésre fejlesztett vetőgépeket is tartalmaz. Gyakran javasolt lokális műtrágya-kijuttatás a vetés közben, mivel ezáltal biztosítható a növények gyors kezdeti fejlődése.