Nitrátmegkötő köztes növények
A nitrátmegkötő köztes növények olyan takarónövények, amelyeket a talajban lévő nitrát- (és ezzel nitrogén-) kimosódás csökkentésére alkalmaznak. Fejlődésük közben ezek a növények ásványi formában lév...
Köztes növények: Célok, definíció és szándék
A köztes növények olyan takarónövények, amelyek a fő növénykultúrák közötti időben kerülnek elvetésre. Agronómiai, gazdasági és szabályozási szerepük van. Betakaríthatók, de nem szükségszerűen. Ha nem kerül sor a betakarításukra, akkor elpusztításukat követően gyakran a talajba keverik őket. A köztes növénykultúra specifikus elnevezése attól a céltól függ, amelyből vetették. A köztes növények 4 típusának definíciója.
A letermelhető takarónövényeket betakarítják és felhasználják
A letermelhető takarónövények olyan kultúrák, amelyeket általában állattartó gazdaságokban vetnek. Az ily módon betakarított biomassza állatállomány takarmányozására (tömegtakarmány) szolgál. A felhasználás történhet legeltetéssel, levágott zöldtakarmány formájában vagy szenázsként. Betakaríthatják a teljes növényt vagy csak a szemeket. A köztes növények egy másik alcsoportja energiacélú felhasználásra kerül. A betakarított biomassza metán-előállító üzemek alapanyagaként, gáz (metán), elektromos áram vagy hő előállítására hasznosul. A gáz a növények fermentációjával keletkezik.
Három-négy hónapos tenyészidőszak szükséges a köztes növénytakarónak ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű biomassza termelődjön.
A letermelendő takarónövények bizonyos főnövényekhez nem alkalmasak, mivel:
- azok betakarítására július 30. után kerül sor: gabona vagy silókukorica, répa, burgonya;
- azok vetésére október 1-e előtt kerül sor: repce, árpa.
Nitrátmegkötő köztes növények
A nitrátmegkötő köztes növények az oldható formában jelenlévő nitrogén megkötését és kimosódásának megakadályozását szolgálják. A takarónövények fejlődésük közben felveszik a nitrátokat, megakadályozzák, hogy a nitrogén kárba vesszen, vagy szennyezést okozzon a felszíni vizekben vagy a talajvízben. Vetésükre ősszel kerül sor, miután a főnövény betakarítása megtörtént. Tenyészidőszakuk végén általában elpusztítják, és a területen hagyják ezt az állomány, hogy további agronómiai szerepet tölthessen be (talajszerkezet javítása, zöldtrágya stb.)
Ahhoz, hogy megfelelően töltsék be feladatukat, a nitrátmegkötő köztes növénykultúra esetében fontos a fajtaválasztás, az önálló vagy kompozit vetés megválasztása, valamint a gondos vetés. Minél nagyobb biomasszatömeget termel, annál nagyobb az állomány nitrogénmegkötési képessége. A manapság önállóan vagy fajtársításban alkalmazott főbb nitrátmegkötő köztes növények a következők: mustár, zab, repce másodvetés, pillangós keverék, facélia, baltacim stb.
Zöldtrágyaként használt köztes növényzet a talaj nitrogéntartalmának növelése érdekében
A takarónövények zöldtrágyaként történő hasznosításának az a célja, hogy a következő növénykultúra előtt némileg visszapótoljuk a talaj tápanyagtartalmát. Ezeket az állományokat nem takarítják be. Lezúzásukat, és esetleges aláforgatásukat követően a szervesanyag lebomlik, mineralizálódik, és tápanyagokat, főként nitrogént biztosít a következő növénykultúrának. A takarónövények gyakran tartalmaznak pillangósokat.
Az alábbi zöldtrágya-felhasználású növények ősszel vethetők, a rákövetkező tavaszi keléshez: bükköny, komlós lucerna, rozs, mustár, facélia, lóbab, hajdina, perje.
Az alábbi növények kora tavasszal vethetők, a májusi vetésű növények előtt: bükköny, borsó, here, csillagfürt, görögszéna, komlós lucerna, facélia, lucerna. Fajtársítás is alkalmazható, például bükköny, borsó és zab.
Áprilistól szeptemberig ha a táblába nincs semmi vetve, akkor a következők vethetők: görögszéna, mustár, bükköny, hajdina, here, mézkerep, vagy bükköny, borsó és zab társítása.
Organikus gazdálkodásban az évelő takarónövényeket, mint a lucerna, a perje, a baltacim vagy a vörös/fehér here 2 vagy 3 egymást követő évben termesztik. Beillesztik a vetésforgóba, és így kiegészítő agronómiai előnyöket nyújtanak.
Ezeket a növényállományokat virágzás előtt, illetve azelőtt kell megsemmisíteni mielőtt elérnék az érett, elfásodott állapotot, ami megnehezítené a lebomlást és a nitrogénmineralizációt.
Talajvédő takarónövények
Takarónövényként használt köztes növényeket a talaj védelme érdekében vetnek. Vetésükre azért kerül sor, hogy ne maradjon csupaszon a talaj két növényállomány között, vagy amikor még a főnövény nem fejlődött ki. Betakarítást követően, vagy a meglévő takarónövényzetre vetik. Ezek a növények még azt megelőzően elpusztításra kerülnek, hogy versengeni kezdenének a főnövénnyel. A cél az, hogy megakadályozzuk az eróziót. Ezért tartjuk a takarónövények alkalmazását a talajmegőrzéses művelési rendszerek kulcsfontosságú elemének. A takarónövények javítják a talajminőséget és a biodiverzitást, amelyek az említett gazdálkodási rendszerek két alapvető tényezőjét jelentik. Takarónövények jelenlétében a csapadékvíz is könnyebben beszivárog a talajba. A növények a gyökérrendszerük alapján kerülnek kiválasztásra. Gyakran növényfajok társítását alkalmazzák, hogy az eltérő mélységbe hatoló, különböző gyökérrendszerek miatti előny kihasználható legyen.
A gyökerek által kiválasztott anyagok kedveznek bio-organizmusok szaporodásához. A gyökerek a tömörödöttebb vagy sűrűbb rétegekbe is behatolnak, ezek mentén pedig a víz is mélyre jut. A keresztesvirágúak, mint például a retek jó példa erre.
A köztes növények számos célt szolgálhatnak
Köztes növénykultúrákat számos különböző céllal vethetnek. Nem szokatlan, hogy egy nitrátmegkötő köztes növényállományt végül zöldtrágyaként hasznosítanak. Ehhez csak le kell zúzni, és ott kell hagyni a táblán. Egy betakarítandó takarónövény is funkcionálhat nitrátmegkötőként a tenyészidőszaka alatt. Életciklusa végén pedig zöldtrágyaként hasznosulhat.
Minden esetben igaz viszont, hogy a köztes növények takarónövény funkciót töltenek be, mivel fejlődésük közben természetes módon beborítják a talajfelszínt, ennek összes járulékos előnyével.