Köztes növények tenyészidőszaka és a takarónövények vetése

Hosszú köztes termesztés

Ez egy őszi vetésű növény általában szeptember előtti betakarítása, és egy tavaszi növény rákövetkező évben történő vetése között fordul elő. A fenti időszak több hónapos időtávot ölel fel. Van benne őszi és téli időszak, melyek kedveznek bizonyos, a nitrátokkal történő vízszennyeződést elősegítő természeti eseményeknek. Ebben az időszakban történik a takarónövények természetes elpusztulása is. Ennek megfelelően szárzúzó alkalmazása vagy egyéb mechanikus, esetleg vegyszeres beavatkozás nem mindig szükséges, a fagy elegendő lehet bizonyos növények (például a facélia) elpusztítására. 

Példa hosszú idejű köztes termesztésre

A kukorica több éven keresztül történő termesztése hosszú köztes tenyészidőszakokat indukál. A táblákat műveletlenül hagyják novembertől egészen akár a következő év márciusáig. Némely régióban a betakarítás igen későre, az év utolsó szakaszára tolódhat, és ekkor már – megfelelő vetési körülmények hiányában (nedvesség, talaj járhatósága stb.) – lehetetlen a köztes növények vetése, annak ellenére, hogy a nitrogénkimosódás veszélye fennáll. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a jogszabályok mulcstakarást írnak elő. A mulcstakarót finomra szecskázott kukorica-, cirok- vagy napraforgószár képezheti, amelyet aztán pár nappal a betakarítást követően a talajba kevernek.

Rövid idejű köztes termesztés

Az ebben az esetben rendelkezésre álló időszak az őszi vetésű főnövény betakarítása és a következő őszi vetésű főnövény vetése közötti időablak. Ez az időszak pár naptól pár hétig terjedő lehet, ellentétben a hosszú köztes tenyészidővel, ami pár hónapos. A takarónövényeknek gyakran nincs elég idejük kifejlődni, főként ha – herbicidmaradványok vagy a biofumigáció (pl. keresztesvirágúak esetében) miatt – el kell pusztítani azokat 1-2 hónappal a következő főnövény vetése előtt. Az őszi időszak ezért nem igazán alkalmas rövid idejű köztes termesztésre, pedig ebben az időszakban a legnagyobb a nitrátkimosódásból származó környezetszennyezés veszélye. Mindazonáltal egy takarónövény vetése előnyös lehet a következő növénykultúra szempontjából, és néha jogszabály is előírhatja. A legtöbb rövid tenyészidejű köztes növényt két őszi vetésű növénykultúra közötti időszakban vetik. 

Jogszabályok és agronómiai irányelvek a takarónövények köztes termesztésére vonatkozóan

A takarónövények vetését számos érv támasztja alá:  

• Némely régióban jogszabályok írják elő nitrátmegkötő köztes növények vetését annak érdekében, hogy ezzel megakadályozzuk az őszi nitrátkimosódás általi környezetszennyezést. Olyan környezetvédelmi programok, mint az Európai Nitrát Irányelv, a szennyeződésre fokozottan érzékeny területeket érintően szigorú feltételeket fogalmaznak meg a vetési és megsemmisítési időszakokra, és néha a vetendő fajokra vonatkozóan is.
• Takarónövény-állomány létesítése a talajerózió megelőzése szempontjából is kiváló döntés. Az esős időszakokban a gyökerek visszatartják a tápanyagokat.
• A szándék agronómiai jellegű is lehet. A takarónövények vetése és későbbi elpusztítása értékes szerves anyaggal gyarapítja a talajt, ami nem csak a humuszképződést és a talajszerkezet és talajösszetétel javulását eredményezi, hanem a talajfaunát is táplálja, és összességében élénkíti a talajéletet.
• Pillangósok önállóan vagy társítva történő vetésével nitrogén kötődik meg a levegőből, és ez végső soron a talajba kerül. Megfogalmazott cél, hogy minél kevesebb nitrogén-műtrágyára legyen szükség. 
• Némely takarónövény a kártevők és növénybetegségek elleni hatékonyabb védekezéshez is hozzájárul. Egy takarónövény, amely nem tartozik a főnövények botanikai családjába, képes megszakítani a kártevők és gyomok fejlődési ciklusát. Némely faj még mérgező anyagokat is képes kibocsátani, amelyek védelmet nyújtanak a következő növény számára. Például a keresztesvirágúak glükozinolátot termelnek, ami hozzájárul a növényvédőszer-szükséglet csökkentéséhez. 

A köztes növényállomány tenyészidőszakának munkaterhelés szempontjából történő kezelése

A munkaterhelés befolyásolása gyakran okoz nehézségeket. Még alig került sor a betakarítás befejezésére, és már itt az ideje elkezdeni a következő munkákat. A következő tennivaló a köztes növénykultúra elvetése. A fajtól, a fajtársítás típusától, de mindenek előtt a vetőmagtól (méret és igények) függően eltérő vetési módszerekre lehet szükség. Többféle technológia alkalmazható a tarlóhántással egy időben történő szórvavetéstől kezdve a „min-till” vetőgéppel történő, precízebb munkavégzésig, vagy akár vető gépkombinációk alkalmazásáig. Míg az időjárási körülmények nyáron viszonylag jónak mondhatók, ez nem mondható el az őszről egy késői vetés esetén. Röviddel a takarónövények vetését követően sor kerül a vetésforgóban következő főnövény vetésére. A takarónövények mechanikus (lezúzás, tarlóművelő kultivátorozás, szántás stb.) vagy vegyszeres elpusztításának idő és költségráfordítását is számításba kell venni. A vegyszeres elpusztítás nem mindig engedélyezett, ezért tájékozódnia kell a helyi jogszabályok felől.  

Takarónövények köztes növényállományként való felhasználása: milyen fajokat válasszunk?

A választást az érvényben lévő jogszabályok, az idő, a rendelkezésre álló növényfajok, a takarónövényzet célja és a rendszertani család befolyásolhatja. Általánosságban egy korábbi vetés, nagy biomasszát hozó növénnyel, több előnnyel jár. Ez fokozottan igaz a nitrátmegkötő köztes növényekre, valamint azokra, amelyek elpusztításukat követően nitrogént juttatnak a talajba.
Azon kívül, hogy egy faj nitrátmegkötőnek tekinthető-e, a rendszertani családja is fontos tényező, mivel ha az adott faj eltérő botanikai családba tartozik, akkor képes megszakítani a főnövények kártevőinek és betegségeinek életciklusait. Némely növénytársulás előnyös, mások károsak, és a vetési időt is fontos számításba venni, amikor takarónövényt választunk. Némely faj érzékeny bizonyos éghajlati körülményekre, így a muhar vagy négermag, így ezek nem vethetők egy kései betakarítást követően.